Novák Mihály fotókiállításáról |
|
2013.07.09. 11:09 |
+1 fotó
Ifj. Novák Mihály fotókiállításáról
Ifj. Novák Mihály egy a történeti eljárásról szóló ismertetőt olvasott fel közönségének
„Tudják-e mit jelent a +1?” – tette fel a bácskossuthfalvi 9+1 Nemzetközi Művésztelepre vonatkoztatott kérdést Török István festőművész szerda este a palicsi könyvtárban. „Őt, ifjabb Novák Mihály fotóművészt, aki 35 évvel ezelőtt, a művésztelep megalapításakor a kilenc festőművész mellett még csak ifjú fotós-tanonc volt” – hangzott a válasz. Arról pedig, hogy azóta hová fejlődött munkássága, mi sem árulkodik jobban, mint az itt látható kiállítás keretében bemutatott, kölönleges technikával készített, mintegy huszonöt alkotása.
Ahogyan Novák visszaemlékezett, mindig is a kísérleti fotográfia érdekelte. Az úgynevezett nulladik filmkocka eljárás elsajátítása után a pyrogramok készítésének, majd a lomográfiának is szentelt egy-egy korszakot alkotói opusából, mire megtalálta ezt a XIX. századi történeti eljárást, amelyet egyelőre kimeríthetetlennek tart.
A kiállításon a művész cianotípia (ciánkék színű) és Van Dyke (barna túnusú) eljárással készült munkáiból láthattak válogatást az érdeklődők. Novák elsősorban a természetből és saját mozgásteréből merít témát, képein tehát a vajdasági, bácskai táj motívumai köszönnek vissza.
A kiállításmegnyitó közönségéből egy személy immár otthonában gyönyörködhet az egyik pillanatképben, a művész ugyanis sorsolásra bocsátotta egyik alkotását, így a szerencsés látogató a kiállításmegnyitóról +1 fotóval távozott. Akinek pedig nem volt ilyen mázlija, az a különleges történeti eljárással készült fotókat a hónap végéig a palicsi könyvtár kiállítótermében tekintheti meg.
Gy. V. |
|