XXX Novák Mihály fotóművész honlapja - Alternative photographic processes
XXX Novák Mihály fotóművész honlapja - Alternative photographic processes
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2013-07-05
 
Linkek
 
* Bemutatkozó-Introduction
* Bemutatkozó-Introduction : Életrajz

Életrajz

  2013.07.24. 18:59

Novák Mihály (akinek nevét van ahol ifj.Novák Mihálynak említik) életrajza

 

 

Novák Mihály, operatőr, fotográfus, lomográfus, 1958-ban születtem Bácskossuthfalván az egykori Jugoszláviában, ma Szerbia. 1978-ban a topolyai gimnázium elvégzése után az Újvidéki Televízióhoz (mai RTV) kerültem, segédoperatőrnek. 1984-től pedig az informatív műsorok operatőre voltam, 2000-ig. Időnként operatőri munkát végeztem a magyarországi Duna Televíziónak és az M1 csatornának is. Ezt követően a Subotičke Novine, majd a Subotičke hetilap fotóriportere, 2009-ig. Azóta szellemi szabadfoglalkozásúként létezem.Szabadúszó fotósként és a történeti fotóeljárások néhány technikájának alkalmazójaként dolgozom (van dyke, cianotípia, argentotípia).

Egyik alapítója vagyok az 1978-ban létrejött bácskossutfalvi 9+1 képzőművészeti csoportnak (9 festő+1 fotós), amely mái napig is működik. Egész munkásságom során a kísérletezéseket kedveltem a fényképészetben, így jött létre a nulladik filmkocka nevű eljárás is (2002), amikor is festő barátaimat felkértem, hogy saját technikájukat felhasználva fejezzék be a felkínált fényképet.

2008-ban ismerkedtem meg a lomográfiával, ahol egyebek között, a filmet különféle fizikai és kémiai hatásoknak kitéve, különleges hatású fotókat készítettem. A lomográfiában a fotográfia szabályait elhagyva, filmre fényképezett Photoshopban nem megmunkált képeket kapunk.

A képzőművészeti csoportokon belül a festőkkel való találkozások, barátkozások irányították további munkásságom. Ezt a festői hatást a lomográfia után, leginkább a történeti fotóeljárások alkalmazásában találtam meg.

A Szabadkai és a Zentai Városi Múzeum (Szerbia) gyűjteményében 1-1, történeti fotóeljárásokkal készült alkotásom található.
Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke szabadkai látogatásán a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban egy lomography munkámat kapta ajándékba. (2011.május)

Jeleneleg Szabadkán élek és alkotok.

 


Fiatalkori elismeréseim:

 

1976. Július.3: A muzslyai IV. Ifjúsági Képzőművészeti Találkozón elnyerte a szervező biztosság díját.(Zrenjanin, Szerbia)

1978. Január.: A Képes Ifjúság Környezetvédelmi pályázatán fotó kategóriában különdíjat kapott (Fórum, Újvidék)

1983.október: A X. Klubközi színesdia és fotókiállításon Hovány Ilma álnéven benyújtott színesdiájára különdíjat kapott. (Topolya, Szerbia)

Filmes munkásságom:

 

LEBENSLAUF

 

Mihály NOVÁK, Operateur, Photograph und Lomograph, wurde 1958 in Bácskossuthfalva (Serbien) geboren.

1978 wurde er Mitarbeiter beim Fernsehen in Novi Sad – (Újvidéki Televízió) und von 1984 bis 2000 arbeitete er dort als Operateur der informativen Sendungen. Inzwischen wirkte er zeitweise auch beim Duna (Donau) sowie beim Ungarischen Fernsehen, Kanal M1 mit.

            Bis 2009 war er als Pressephotograph der Wochenzeitung „Suboticke Novine” tätig. Danach wurde er Freischwimmer – Photograph und Lomograph.

            Als Operateur beteiligte er sich an der Rechtfertigung von mehreren preisgekrönten Filmen.

            1980, in Zusammenarbeit mit Lajos SOLTIS, József ÁCS und Károly KESZÉG wurde der 16 mm, schwarz-weiss Experimentalfilm, „Industrie und Ästhetik” verfertigt, der 1980 in Topolya an dem IX Filmfest mit Sonderpreis prämiiert, und 1993 in Győr (Ungarn) an dem „Mediawave” Internationalen Film-und Musikfest auch vorgeführt wurde. Während 1990 machte Novák zwei Videofilme in Zusammenarbeit mit Attila CSERNIK und András ÓTOS übers Leben im Psychiatrischen Wohnheim „OTTHON” aus Bácskossuthfalva. Der Titel des Experimentalfilms war: Axrczxzr I –II (I:4’55”,II:2’55”)

            Im Jahr 2000 wurde der Dokumentarfilm mit dem Titel „Wo es keine Zukunft, keine Heimat mehr gibt” - verfertigt von Zoltán SIFLIS und Mihály NOVÁK – mit Grand Prix prämiiert, als das beste Werk jenseits der Grenze.

NOVÁK war 1978 einer der Begründer der Künstlerkolonie „9+1” in Bácskossuthfalva (9 Maler + 1 Photograph) und zugleich der Erfinder des Verfahrens: Das Null-Einzelbild (2002), wobei er seine Künstlerfreunde darum bat, mit eigener Technik das angebotene Photo zu beenden.

2008 lernte er die Lomographie kennen, die Art, mit deren Hilfe Photos von merkwürdiger Wirkung entstehen können. Die sind Vergrösserungen ohne Photoshop, Aufnahmen auf einem Film, aufgenommen ohne irgendwelche Regel der Photographie. Von den zehn Regeln der Lomographie ist die letzte die wichtigste: dass es überhaupt keine Regel gibt!

NOVÁK hatte seine erste selbstständige Ausstellung unter dem Titel „Erde, Wasser und Stein” 1983 in Magyarkanizsa. Darauf folgte eine zweite 1997, gemeinsam mit József GÁL, über den Müll in der Stadt Szabadka (Szabadka szennybemenetele).

            2002, Szabadka – Das Null-Einzelbild

            2009, Szeged, Kaffeehaus „Millennium” - Titel: „Was zu verlassen ist, soll auch verlassen werden” (lomographische Ausstellung).

            Februar, 2010, Topolya, „Art Galery” – Titel: „Null-Treffpunkte”

            Dezember, 2010, Magyarkanizsa, Galerie „Dobó Tihamér” -  Eröffnung der Ausstellung „Die zwei Novák”

            Im Laufe der letzten Jahren nahm Novák mit seinen lomographischen Werken an mehreren Gruppenausstellungen teil, in verschiedenen Stadten der Vojvodina und Ungarn. Seine Photos erschienen 2009 auch in Wien, im Kunstgewerbe Museum, wie auch in der Slowakei.

            2010, gemeinsame Ausstellung mit Attila SZALAI, „Karikatur und Lomographie”

Dezember, 2011, Szeged, Kaffeehaus „Reök” - Selbstständige Ausstellung der lomographischen Photos.

            Juni, 2011, Budapest, Ungarische Wandergalerie, „Landschaft und Mensch-Mensch und Landschaft”

            Dezember, 2011, Budapest, Fogasház, Ungarische Wandergalerie

            Oktober, 2011, Budapest, EME-Halle, Ungarische Wandergalerie, „Die Stadt”

            September, 2011, Budapest, Szatyor Bár und Galerie, Ausstellung „Film und Lomographie”

            April, 2012, Budapest, Club „Bazaar”, Ungarische Wandergalerie  – „62”

          Donau Fest 2012. Július, Lomography kiállítása Ulm, Germany

 

 

Mihály NOVÁK beteiligte sich ausserdem regelmässig an der Arbeit der Jugendkamps in Muzsla und Temerin, der Künstlerkolonien in Zenta, in Tállya (Ungarn), in Szabadka -„Bucka-Gányó”, wie auch in Priboj (Bosnien).

 

Mihály NOVÁK

24000 SZABADKA (SUBOTICA)

Masarikova Str. 25.

e-mail : novakmisi@open.telekom.rs

www.lomography.com/homes/novakmisi

http:www.facebook.com/profile.php?id=100000272658394

tel: +381 63/83-83-540

 
Üzenő
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 


visitor counter

 
.
 
.
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!